Halászlé 4 személyre

Hozzávalók:

  • Tisztított ponty: 1,2 kg

  • Vöröshagyma: 40 dkg

  • Fokhagyma: 1 dkg

  • Hegyes erős paprika: 1-2 db

  • Só: 2 dkg

  • Fűszerpaprika: 4 dkg

Elkészítés:

  1. A megtisztított halakat filézzük ki. A csontokat és a halfejeket a félbe vágott vöröshagymával, sóval, borssal, fokhagymával, a tetejére szórt őrölt pirospaprikával és fejenként egy liter vízzel öntsük fel és főzzük legalább 2 – 2,5 órán keresztül.

  2. A halfiléket irdaljuk be, daraboljuk kockára, vagy szeleteljük fel, szórjuk, meg kevés sóval és felhasználásig tegyük hűtőbe.

  3. Ha az alaplevünk elkészült, akkor passzírozzuk át, ügyelve arra, hogy a halcsontról lejöjjön az összes hús, ez tartalmassá teszi az alaplevünket.

  4. Ha megvagyunk az alaplével akkor forraljuk fel és tegyük bele a már előkészített halat és főzzük 10 percig.

  5. Amennyiben volt belsőség a halakban akkor azt most adjuk hozzá, főzzük még 10 percet, kóstoljuk meg, és ha szükséges ízesítsünk még rá, és tegyünk bele ízlés szerint hegyes erős paprikát, vagy tálaljuk mellé.

Jó étvágyat!

Ha szeretnéd magad elkészíteni az ételt, akkor praktikus csomagban megvásárolhatod a hozzávalókat.

Az egységcsomag tartalma (a mennyiségek nem a recepthez, hanem a kiszereléshez illeszkednek, illetve a sót, fűszereket nem tartalmazzák):

  • 1,2 kg tisztított szelelt ponty
  • 40 dkg vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 2 db hegyes erős paprika

 

Legújabb bejegyzéseink

GyöngyMajor | 2017. jún 16.

A megfelelően megválasztott fűszerek nemcsak ételünket, de életünket is színesebbé és ízesebbé teheti. Korábban írtunk róla, hogy kert hiányában akár az erkélyünkön is sikeresen nevelhetünk fűszernövényeket. Ha tavasszal eltültettük, vagy időközben beszereztük őket, akkor mára már friss és zöld növénykéink nőttek. Lássuk hát, mit is kezdhetünk velük.
 
Bazsalikom
Az olaszok nem lennének meg nélküle. Mindenhez megy amiben van paradicsom, és persze friss salátákhoz is passzol. Ha nagyon nagyra nőne a bokrod akkor csinálj belőle zöld pestot. 
 
Koriander